A csíkszeredai jégkorongállomás az utóbbi években több fiatalt is kinevelt, akik jelenleg a nagyoknál ütik a pakkot. Az október hónap legjobb hazai játékosa cím toronymagas esélyesének látványos formálódása sokaknak szemet szúrt. Kíváncsi voltam, az érintett hogyan látja saját teljesítményét ezekben a napokban.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy időt szakítottál az interjúra. Az utóbbi hetek teljesítményét nézve beindult nálad a szekér.
Az egészet a nyárral kezdeném, hiszen meglátásom szerint ez volt az egyik legjobb nyári felkészítő. A vezetőség profi módon állt a dolgokhoz, beszereztek medicinlabdákat, ugróspárgákat és más egyéb kellékeket is. Látszott az edzőkön is, hogy nagyon odateszik magukat, a legjobbat akarták kihozni belőlünk. Tudásukat és hozzáértésüket kár lenne vitatni, nagyon hasznos edzésprogramot dolgoztak ki: a fél óra bemelegítést mindig megkövetelték, volt másfél óra súlyzózás, utána lövögetés, majd levezetés, de nem maradt el a délután foglalkozás sem. A másik szempont pedig az, hogy a szezon kezdetén még bizonytalan volt a légiósok helyzete is, váltották egymást és nem igazán tudtunk összeszokni velük ilyen rövid idő alatt. Aztán a szlovák vonalat felcserélte az orosz erősítés, és megfigyelhető, hogy nekem is akkor kezdett jobban menni a játék, amikor a csapat is jobban kezdett teljesíteni velük. Az első győzelem, emlékszek, olyan érzést váltott ki mindenkiből, mintha legalább a bajnokságot nyertük volna meg.
Az évek során folyamatosan fejlődtél, kijártad a jégkorong minden szakosztályát, most pedig már az első sorban szerepelsz.
A juniorcsapatok után 2011-ben kerültem a nagyokhoz, még Charles Franzen idejében, de csak néhány edzéslehetőséget kaptam. A Mol Liga megnyerése után kiegészítő szerepem volt, a tavalyi évben pedig folytonos helyet kaptam a csapatban. A visszavonuló játékosok miatt nagyon hamar jött a fiatalítás, ennek tudható be, hogy én is felkerültem. Az első sorban való szereplést nem úgy fogom fel, hogy én vagyok a legjobb Szeredában, mert ez nem irányadó. Bárki felkerülhetett volna az első sorba, hiszen adott a lehetőség. A kérdés az, hogy tudsz-e élni vele. Meglátásom szerint egyforma erősségű sorokra van bontva a csapat, igazából az dönti el, hogy jobbnak látnak, hogy több jégidőt kapunk az emberelőnyös helyzeteknél is. Biztos vagyok benne, hogy ha a többi sor is ugyanannyi játékpercet kapna, ők is ugyanott tartanának. Most feltettek engem, kipróbáltak, talán bejött. Lehet, hogy hoznak egy jobb bekket nálam vagy mást akarnak a helyemre tenni, de nem fogom hagyni, fel fogom venni vele a versenyt. Ez egy nagy lehetőség, amiért foggal-körömmel küzdeni fogok, mert érzem, hogy sokat fejlődhetek.
Mi a véleményed az orosz edzőről? Milyen újdonságokat tanított vagy hozott magával?
Lassan két hónapja, hogy itt van. Neki az volt a dolga volt, hogy folytassa azt a munkát, amit a hazai edzők elkezdtek. Emlékszek, amikor megjött azt mondta: fiúk, edzés van! Edzés után szólt, hogy megyünk ki. Az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna, de 3200 métert levezetésnek lefutottunk, ő pedig végigvárta, nem hagyott ott minket és még csak egy eresz alá sem állt be. Teljes mértékben a csapat mellett áll, az angol tudása pont a hoki szakszavaira épül, amelyet itt mindenki ismer közülünk, így nincsenek kommunikációs problémáink sem. Tekintélyt parancsoló egyéniség, ráadásul rendkívül szigorú és pontos. Edzésen is odajön és elmondja, hogy mit hogyan kellene csinálni, tehát építő jellegű kritikákat fogalmaz meg. Hagyta, hogy kibontakozzunk, így átfogóbb képet kapott minden játékosról. Furcsa, de én is most értettem meg, hogy mi is a különbség a kanadai és az orosz hoki között. Ezelőtt mindig a kanadait játszottuk, bedobtuk a harmadba a korongot, rákorcsolyáztunk, most pedig látszik, hogy okosan megtartják a korongot, inkább kivárják a legutolsó pillanatot és csak akkor továbbítanak. Ezt a stílust próbáljuk átvenni mi is.
Mennyire tudsz koncentrálni egy meccs alatt hazai pályán? Milyen mértékben járul hozzá a szurkolók jelenléte a teljesítményedhez?
Koncentráció terén érzem, hogy még van hova fejlődjek. Szerintem ez a rutinnal tud tovább formálódni és azt szeretném, ha egy nagyon fontos meccsen is ugyanolyan higgadt tudjak maradni, mint egy kevésbé koncentrációigényesebb összecsapáson. Néha még mindig elkap egy kisebb gyomorideg, ez szerintem természetes, hiszen mi is emberek vagyunk, de ez nincs kihatással a teljesítményemre a jégen. Hazai pályán mindig a maximum teljesítmény fölé szeretne érni mindenki, mert a győzelmi kényszer érezhető úgy a csapat szempontjából, mint a szurkolók részéről, akik kijöttek a meccsre. Nem beszélve arról, hogy amint jöttek az eredmények, a csarnok is egyre jobban kezdett megtelni. Bejöttek a fociszurkolók is, egy fúvószenekar, és én ennek tudom be a siker másik felét. Élő példa a Dunaújváros elleni mérkőzés, amikor folyamatosan szurkoltak, de bekaptunk egy gólt. Ennek ellenére nem lett haláli csend, tovább folytatták a buzdítást, rendesen meglepődtem, hogy mennyire mellettünk tudnak állni. Végül pedig nyertünk is, tehát meglett a gyümölcse. Nagyon fontos, hogy a fiatal játékosok érezzék ezt, hiszen mindenki tudja, hogy mikor hibázott anélkül, hogy leszidná bárki is. Egy rossz passzt vagy egy miatta bekapott gólt sokkal könnyebben át tud vészelni, ha támogatást kap a nézőtérről is. Engem is megvisel, ha miattam kerül szorult helyzetbe a csapat, mert akkor úgy érzem, hogy nem csak a csapatom munkáját tettem tönkre, hanem a szurkolók örömét is. Ezért is van szükségünk a lelátó támogatására. Meglátásom szerint egy diadal közös erővel jön össze: a csapat, a szurkoló, a gyermekét hokizni küldő szülő mind-mind hozzá kell járuljon a sikerhez, ez a titka mindennek. Nekem mindig az a pillanatok maradnak meg, amikor egy-két jó mozdulatot követően hallom a lelátóról, hogy „Jó volt, Huba!”. Önbizalom növelő buzdításra van szükség és építő jellegű kritikára, mert nekünk sem alakulnak mindig úgy a helyzetek, ahogy mi szeretnénk. Vannak hozzám közel álló szurkolók is, akiktől szinte mindig csak támogató szavakat kapok és biztos vagyok abban, hogy mindenki jól tud teljesíteni hasonló biztatás mellett.
Hogyan telik egy átlagos napod szezon közben?
Három kategóriájú napot különböztetek meg. Az első a Day Off, amikor az edző kiírja, hogy opcionálisan be lehet menni edzésre, de inkább a pihenésre van szánva ez a nap. Én ezeket inkább otthon töltöm és próbálom kipihenni magam. A másik típus az edzésnap, amikor reggel 9-re megyünk, egy órás a melegítés, 10-től pedig jégedzés 11:30-ig. Délig levezetésként futunk, ha aznap még van egy edzés, akkor csapatebéd következik. Délután 5-re jövünk vissza, 6-tól 7-ig újból edzés, végül pedig nyújtás. A fizikai állóképesség mellett a mentális erősséget is fejleszteni kell az ilyen napokon. Végül vannak a meccsnapok, amikor edzésprogrammal indul a nap, az ebédet követően pihenni szoktam, próbálok olyan tevékenységeket végezni, amelyek nem fárasztanak ki sem fizikailag, sem szellemileg hogy minél frissebb tudjak lenni a mérkőzésen. Ha ez egyéni sport lenne, valószínűleg nem lenne elhivatottságom ennyire törni magam, de itt több mint húsz ember hozzáállásával és sikerességével játszunk, ha nem készülünk fel kellőképpen.
Milyen egyéni céljaid, vágyaid vannak hoki terén, esetleg azon kívül?
Csíkszentkirályon van egy szép telek, ahol lassacskán már elkezdtem azt a fészket építeni, ahol majd a magánéletemet szeretném élni. A jégkoronggal nem szeretnék nagyon előre ugrani az időben, mert való igaz, hogy most jól megy, de a realitás talaján maradva én azt vallom, hogy egyszer fent, egyszer lent. Én is azt szeretném, hogy mindig így menjen a játék, de sajnos nem csak ezen múlik, mert a szerencse, a sérülések, a mentális fáradtság mind közrejátszanak egy sportoló teljesítményét tekintve. Mindig az volt a szemem előtt, hogy a plusz-mínusz mutatóm azt tükrözze, hogy igen, ez egy biztos játékos és lehet rá számítani szorult helyzetben. Tudom, hogy minden meccsen nem fogok két gólt ütni, de azon vagyok, hogy minél jobb legyek, minél több örömet tudjak okozni a szurkolóknak és a csapattársaknak. Minél meghatározóbb láncszem szeretnék lenni.
Utolsó kérdés: legemlékezetesebb gólod, amire büszke vagy?
Kétségkívül a Mol Liga döntőben a Dunaújvárosnak lőtt gólom, ami még azóta is sokszor lökést tud adni nekem. Az volt az első gólom, ráadásul egy döntő közepette sikerült, ez együttesen felfoghatatlan érzéssel párosult. De sosem lehet tudni, idén hátha sikerül még annál is fontosabb gólt ütni egy döntőben.
Az a bizonyos Dab elleni találat (fotó: Kristó Róbert)
