Idén nem rendezik meg a jégkorong Csíki Sör-kupát. A HSC Csíkszereda vezetősége, illetve a csapat edzője Christer Dreberg döntött erről, mert túl sűrű lett volna az előszezon a MOL Liga, illetve a román bajnokság 2014/2015-ös idényének rajtja előtt.
Nem tartják meg idén a hagyományos jégkorong Csíki Sör-kupa: erről döntött a csíki csapat vezetősége és az edzője Christer Dreberg. Mint ismeretes a HSC Csíkszereda eddig hét felkészülési mérkőzést játszott az előszezonban. A tervek szerint a Csíki Sör-kupát szeptember 5-7. között rendezte volna meg a HSC.
A Román Jégkorong Szövetség közgyűlésének múlt heti döntése viszont áthúzta a számításokat, mert jövő hét közepén a HSC Csíkszereda a Románia-kupa múlt évről elmaradt küzdelmeiben kell helyt álljon Galacon. Ebből az okból kifolyólag a klub vezetősége és a csapat trénere, Christer Dreberg, egyeztetett és az a döntés született, hogy idén elmarad a torna. Túl sok – szám szerint 13 – mérkőzés lett volna az előszezonban a MOL Liga, illetve a román bajnokság rajtja előtt. Az elmaradt tornát helyettesítette a hétvégén megrendezett Felcsík Közbirtokosságok-kupa.
Mint ismeretes, a Románia-kupa jövő heti küzdelmeiben a résztvevő hat csapatot két csoportra osztották. A HSC Csíkszereda a Gyergyószentmiklósi Progymmal, illetve a Galaci Dunareával fog megmérkőzni, míg a másik ágon a Brassói Corona, a Bukaresti Steaua és Bukaresti Sportul Studentesc lesz érdekelt. A csoportgyőztesek játsszák a kupa döntőjét.
A Románia-kupa részletes műsora
A csoport: szeptember 10., szerda: Galaci Dunarea – HSC Csíkszereda (19.30); szeptember 11., csütörtök: Galaci Dunarea – Gyergyószentmiklósi Progym (19.30); szeptember 12., péntek: HSC Csíkszereda – Gyergyószentmiklósi Progym (16.30).
B csoport: szeptember 10., szerda: Brassói Corona – Bukaresti Sportul Studentesc (16.30); szeptember 11., csütörtök: Bukaresti Steaua – Bukaresti Sportul Studentesc (16.30); szeptember 12., péntek: Brassói Corona – Bukaresti Steaua (19.30).
Döntő: szeptember 14., vasárnap (17.30).
Egyelőre nincs információ arról, hogy valamelyik televíziós társaság közvetítené a kupameccseket.
Darvas Attila, sajtóreferens