Ma este 19:30 órai kezdettel játszotta le első hazai mérkőzését a HSC Csíkszereda csapata. A Csíki Sör Kupa első meccsén a Spisska Nova Ves 4-2-re verte a brassóiakat, ami nem mondható annyira simának, mint azt a meccs előtt gondolni lehetett. Mi a Steaua csapatával csaptunk össze.
Nem kellett sokat várni az első gólra, hisz Virág már a második percben felavatja Catrinoi kapust. Hét perccel később emberelőnybe kerülünk, egy lövés után kavarodás alakul ki a vendégek kapuja előtt, amit Moldován nagyon okosan használ ki, megkerülve a kaput az elfekvő hálóőr mellett helyezi a korongot a kapuba. Az első harmad utolsó gólja Novak nevéhez fűződik, akinek Hurtaj ad nagy gólpasszt.
A következő játékrész közepéig lassú mederben folyik a játék, talán Antal üres kapura eltalált kapuvasa volt a legnagyobb helyzet. A 28. percben aztán Góga lövi ki a harmadunkból a korongot palánk mellett, amit Mihály Ede elér és nagyon gyorsan korcsolyázza le az ellenfél hátvédjeit, majd közelről lő hatalmas gólt. Négy perccel később ismét hatalmas helyzet a bukarestiek ketrece előtt, hárman támadunk egy védő ellen, Mihály nyugodtan lepasszolhatná szinte kihagyhatatlan helyzetet teremtve, de gondol egyet és egy szép csel után ismét óriási gólt lő a jobb felsőbe. Ha a mérkőzés legszebb gólját kellene kiválasztani, azt hiszem, hogy a 21-es csatár két gólja közül kerülne ki az. Alig telik el pár másodperc ott a következő is, Virág passzát Antal használja ki, 6-0. A 34. percben jött a szokásos Novak-Hurtaj csiki-csuki, cseh csatárunk pedig felteszi az i-re a pontot a helyzet végén.
Az utolsó felvonásra már nem jön ki az első sor csatártriója, helyettük fiataljaink kapnak lehetőséget. A 45. percben Góga emberelőnyben szerez szép gólt, két perccel később pedig Petres alakítja ki a végeredményt Moldován nagyszerű passza után. Az utolsó 13 percben még számos lehetőség adódik a csíkiak előtt, de nem sikerül két számjegyűre kozmetikázni a végét. A kilenc gólos győzelem mellett meg kell említenünk Kozuch kiváló teljesítményét, néhányszor majdnem lehetetlen helyzetből mentett, megérdemelte, hogy a mérkőzés végén "leboríthassa a kaput". A Steaua legjobbjának Timarut választották, míg tőlünk Antal Zsombi kapta meg ezt az elismerést. Folytatás holnap este a Brassói Fenestela ellen. Szép volt fiúk!
HSC Csíkszereda - Steaua Rangers 9-0
Gólszerzők: Mihály 2, Novak 2, Virág, Moldován, Antal, Góga és Petres