Ma játszottuk második meccsünket a Dab.Docler csapatával a Mol Liga döntőben hazai környezetben, ismét telt ház előtt. Nehezebb mérkőzésre lehetett számítani, mint tegnap, mert az ellenfél nagyon szeretett volna egy győzelmet idegenben, hisz az nagyon fontos lehet morális szempontból is.
Jól kezdjük a meccset, azonban nem annyira jól, mint tegnap este. Azonban a vendégek kapnak két ajándék emberelőnyt, a másodikat pedig ki is használják Azari révén, 0-1. A 8. percben mi kerülünk emberelőnybe, amit nagyon egyszerűen, két passzból ki is használunk, Moldován adja hátra Pappnak, hátvédünk a jobb oldalon üresen helyezkedő Molnárt nagyon szépen veszi észre, aki nem hibázik, 1-1. Aztán a 17. perc elején egy szólót láthatunk Papp Szabitól, végigverekedi magát három vendég játékoson, a kékről pedig hatalmas gólt lő, átvesszük a vezetést.
Az első játékrész végén Flintát állítják ki, ez áthúziódik a második harmadra. A csíki fiúk talán még fejben az öltözőbe vannak, máris egyenlít a Dab, Metcalfe keresztpasszát Pozsgai vágja be. Sok helyzet adódik legfőképp a vendégek előtt, sajnos a tegnapinál is rosszabb második harmadot produkálunk. A játékrész végén Becze kap kisbüntetést, pár másodperccel a vége előtt sikerül kiütni a korongot, játékosaink túl hamar megnyugodnak, ez pedig sokba kerül, egyetlen másodperccel a vége előtt a pakk Kozuch hálójában köt ki, 2-3.
A harmadik harmad elejét aztán nagyon elkapjuk, sorra jönnek a helyzetek, két perc után pedig a gól is. Flinta ismét kap két percet, de az Sikorcint nem zavarja, korongot szerez az ellenfél harmada előtt, a kapuig robog és bevágja, 3-3. A 46. perc elején Hurtaj Moldovánhoz passzol, aki szinte lehetetlen szögből nagyon felvarrja Lindströmnek. Stabilan tartjuk az eredményt, az újvárosiak sokat lőnek, de veszélytelenek. Másfél perccel a vége előtt hihetetlenül szerencsétlen gólt kapunk, Varga erőtlen lövése megpattan egyik játékosunk korcsolyáján, ami megtéveszti Kozuchot, 4-4. A gól után Azari és társai a tőlük már megszokott módon ünepeltek a közönség fele, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették őket, annak ellenére, hogy nem sok érdemük volt az egyenlítő gólban.
A hosszabítás nem hoz gólt, csak egy kis összezörrenést, jöhetnek a büntetőlövések. Mi kezdünk, Hurtaj elfekteti Lindströmöt, de nem tudja átemelni a mamutján. Jön Kiss Ákos, betalál. Novak is hasonlóan cselekszi, viszont Azari sem hibázik. Moldován kihagyja a harmadikat, nyer a Dab. Sajnos nagyon rosszul játszottunk emberelőnyben, az első sor sem muzsikált a legjobban ma. Sokan azt állították, hogy csak a légiós sor húzza a csapatot, ma a hazaiak is bebizonyították, hogy nem szabad őket leírni. Egy jó első, egy nagyon gyenge második, és szintén egy jó harmadik harmadot produkáltak ma a fiúk. Nagyobb koncentrációval meg lehetett volna nyerni ezt a meccset, de nem lehet panaszkodni játékosainkra, hisz mindent megtettek a győzelem érdekében, a szerencse is elpártolt mellőlük, de nem szabad feladni, még sok van a végéig. Hujj hujj hajrá!!!
HSC Csíkszereda - Dab. Docler 4-5 (b.u.)
Gólszerzők: Molnár, Papp, Sikorcin, Moldován illetve Azari 3, Pozsgai és Varga