Ünnepélyesen is végjátékához érkezett a Mol Liga 2012-2013-as szezonja. Ma este sor került a végső összecsapás első felvonására, amelyre Dunaújvárosban került sor.

Vendégekként sem vagyunk "tisztelettudóak"

Mielőtt bárkiben felmerülne a lincselés kósza gondolata, előrebocsátom, hogy sajnos (ebben az esetben) tanulmányi kötelezettségek miatt a teljes első harmadról kénytelen voltam lemaradni, úgyhogy erről személyes élményem aligha lehet. De természetesen merészeltem igénybe venni objektív információforrást, amelyek minden kétséget kizáróan a mi javunkra írták az első harmad túlnyomó részét. Fölényben játszottunk, beszorítottuk a hzáigazdákat, több alkalommal is bravúrra késztettük Sevelát, de a gól csak nem akart megszületni. Komolyan vettük az első felvonás első idegenbeli párharcának első harmadát...csak góloknak nem tudunk elsők lenni!

Kozuch, Kozuch...

A középső játékrész már egy teljesen más játékerőt felvonultató újvárosi alakulatot láttatott. Sokkal több helyzete volt a hazai egyesületnek, átvették a kezdeményező szerepet. Nem hiába az oly sokat becsült hálóőrünk ennek a harmadnak a fentebb kiemelt tényezője, több alkalommal is lemásolta Sevelát és bravúrokkal hárított minden gólszerzésre irányuló kísérletet. Egyet kivéve...Egy emberhátrányos szituációt sikeresen kivédekeztünk, azonban a sorokat még nem sikerült teljes mértékben rendezni, keményen letámadott a házigazda és egy, a kapu hátától visszajátszott korong Nagy Richárdot találta meg, aki azonnal bombázott és nem hibázta el a helyzetet Kozuchal szemben. (1-0) Erre már a mieink is felkapták a fejüket, egyre többet merészkedtek át az ellenfél térfelére, nyomás alá tudták helyezni a házigazdák védekező harmadát, sorra érkeztek az egyre nagyobb helyzetek Novaktól, Fadrnytól, Papptól, de kiegyenlíteni nem sikerült (pedig kettős emberelőnyünk is volt...).

Mindent bele, nincs mit veszíteni!

Nem hiszem, hogy pont eme jelmondat hangzott el Gál Sanyi szájából a szünetben, de valamiért mégis az ezzel járó következmények áldozata lett a Dunaújváros. Azonnal támadásba lendült a vendégcsapat, felhagytak a nomád életmóddal és letelepedtek a házigazdák harmadában, természetesen a játékszer sem maradt el tőlük. Az újvárosiak csak a kontrákra tudtak építeni, a szeredai offenzíva pedig hatékonyan dolgozta ki az ordítóbbnál ordítóbb akciókat, azonban a magas fordulatszámon pörgő Novak és az ifjú titán Molnár Zsombor sem tudta legyőzni Sevelát. Ismét kellemes élmény volt tapasztalni, hogy a cseh-szlovák első soros különítmény szépen muzsikált, sorra tálaltak egymás elé szép helyzeteket, de a Kmit-Becze-Tranca sor sem maradt el érdemben az első sor teljesítményétől. Gólokban azonban sajnos igen, sőt, ráadásképpen egy ellentámadást újabb góllal tudott befejezni a hazai alakulat, egy ismételten visszajátszott korongot Vaszjunyin juttathatott Kozuch válla fölött mérnöki pontossággal a ketrecbe (2-0) Az utolsó percekben eszeveszett hajrába kezdtek a csíki harcosok, a kényszer által vezérelve próbálták feltörni a betonoszlopokon álló Sevela-rolót, de ha némelyik akciót sikeresen fel is sikerült vezetni, a gól akkor sem jött össze. A házigazdák már csírájában próbálták elfojtani a székely nyomást, sokkal korábban letámadtak, így még Novaknak sem sikerült minden alkalommal a lendületesen felkorcsolyázásra.

Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így elveszítettük a 4 nyert mérkőzésig tartó döntő első felvonását. Hogy mi hiányzott? Szerény meglátásom szerint csak a gól, hiszen helyzetünk az rengeteg akadt, a lendületet, tempót a mérkőzés során nagyobb arányban mi diktáltuk, a kapusteljesítmény ismételten kiválóra sikeredett a két bekapott gól ellenére, tehát összességében némi szerencsére lenne szükségünk holnap este. Örömódát zengenék, ha kiegyenlített állás után tudnának a fiúk hazatérni a döntő első turnéjáról!

Dab.Docler - HSC Csíkszereda 2-0 (Nagy, Vaszjunyin)

Kiállítások: 6 p. ill. 6 p.