Soha nem tapasztalt érzés kerített hatalmába az elmúlt napokban: elegem lett ebből a hokiszezonból. Október végén ezt érezni kiábrándító és ugyanakkor elgondolkodtató. Az óvás körüli hercehurca kirobbanása óta az az érzésem, hogy egyre mélyebbre süllyedünk mindenféle tekintetben, és amikor felsejlene a fény az alagút végén, saját magunkat nyomjuk újra vissza.

Itt volt ez a Kontinentális Kupa-ügy: tisztes vereségek, utolsó hely, törölt repülőjárat és elcsúszott (vagy talán elcseszett) program. Sokan megkérdőjeleztük a hazabuszozás indokoltságát, ám látnunk kell, hogy ebben is volt ráció. Korábbiakban Jégkorong nevű kedves olvasónk kimerítően taglalta is, ebből venném át talán a legfontosabb elemet, történetesen azt, hogy Budapesten vagy akár Miskolcon a csapat nem tudott volna jégidőt kapni és edzeni. Nyomós indok, mert mint egy csapathoz közelálló személy mondta, a srácoknak muszáj edzeni, hisz még nincsenek olyan állapotban, hogy 100%-ig végighajtsanak egy meccset. A tegnapi meccs ékes bizonyíték volt erre.

A másik dolog, amiről nem beszélünk, vagy nem mondunk ki, vagy a megbocsájtó feledés fátylát borítjuk rá, az a csíki hoki évekkel ezelőtt is létező, és időről-időre visszatérő rákfenéje: ha a népszerűségi indexem bánja is, de kimondom, néhány játékos pályán kívüli magatartásáról van szó. Most, az úgynevezett profizmus világában ezek a kilengések megengedhetetlenek. És ezt azok teszik, akiknek példát kellene mutatniuk a fiatalabbaknak.

Véleményem a véleményekről? Mit mondjak, jó szándéktól vezérelve sétáltunk bele egy olyan csapdába, ami miatt ma közmegvetés és mondjuk ki – közutálat tárgyai vagyunk. Mi vagyunk a csalók, akiknek minden sumáksága megbocsájtást nyer, mi vagyunk, akik nem megyünk bele meccsidőpontok megváltoztatásába, mi vagyunk a durva sérülések okozói és sorolhatnám. A MOL Liga csapatainak első emberei legalábbis így látják, respekt Azari Zsoltnak, aki most sem cáfolt rá arra, hogy talpig gentleman.

A mindenkori szurkoló pedig csak néz, mint Szása a gömbmoziban, mert valljuk be, itt a Hargita alján nem ehhez vagyunk szokva. Mi a megoldás? Recept nincs, most valahogyan haló porainkból kell főnixmadárként újjászületnünk, a ronda körítést, amit nagyrészt mi magunk vonzottunk - akarva vagy akaratlanul - magunk köré, le kell hámoznunk, hogy ezután csak a jégen megvívott sikeres vagy sikertelen (mert ez is a sport része!) csatáinkról beszélhessünk itthoni vagy anyaországi barátainkkal. Ezt a célt azonban könnyebb megfogalmazni, mint megvalósítani: ezt éreznie kell menedzsmentnek, játékosnak és szurkolónak egyaránt, különben nem fog menni, a jelenlegi helyzet megoldásának kulcsmondatát elektronikus kütyüjeink egyikétől kölcsönzöm: Zsákutca!!! Újratervezés!!!