A mérkőzés előzetesen felvezetett színvonalához képest népes embertömeg előtt vette kezdetét az összecsapás. A kezdeti álmos állapotok után szinte az első kapura eresztett löket utat is talált a hálóba: Kmit szerencsésen ért bele egy ide-oda pattogó korongba, az Becze elé került, ő pedig köszönte és rögtön egy szépségdíjas találattal adta meg az est alaphangját. A mérkőzés első emberelőnyét is sikerült percekkel később gólra váltani (ma valahogy mindenből az első dolgok nagyon mentek nekünk): egy távoli lövést nem tudott kellőképpen hárítani Meravy, a kipattanó Hurtajnak pedig már csak egy botlendítésébe került. Nem forgott veszélyben a jégkorongban oly kevésnek bizonyuló kétgólos előny, csak elvétve tudtak utat találni a fradisok a szeredai összjáték "forgatagában". Mert hogy ez a forgatag, ami az első harmadban pozitív töltetű volt, úgy a középső játékrészben a visszájára fordult. Gyakorlatilag a csapat nagy része irtózatosan gyengén muzsikált, a passzok alig kerültek ki a harmadunkból, az ajándék korongokról nem is érdemes szót ejteni...Ha pedig helyzetünk akadt, akkor égbekiáltó ziccerek maradtak ki, néha egymást akadályozták a csapattársak a gólszerzésben. Novaknak sikerült megnyugtatni a kilátogató embertömeget: a hálóőrre rávezetett korongjánál tehetetlen volt a szenvedő fél, csak vizuális (és nézői) szerepkörben tudott érvényesülni. Az utolsó játékrészre ismét feljavult kissé a hazai offenzíva, egy kettős emberelőnyös szituációban ismét már a végletekig passzolgattak a mieink, de Góga végül feltette az i-re a pontot. Új légiósunk ma ismét jó formában volt (nem parádézott, de hozta a kötelezőt), egy védelmi hiba miatt pedig könyörtelenül átalakította az eredményjelzőt egy, az ölébe pottyant korong láttán. A vendégegyüttesnek is összejött kevesebb, mint egy percre rá a dicséretgól: nagy kavarodás végén három hazai játékos közül egy sem tudta felfedni a játékszer kilétét, Roczanov pedig irgalmatlanul a hálóba passzolt (nem kellett nagy erőfeszítés, egy métert sem kellett csúsznia a korongnak, a kapu torkában akadt el előzetesen). A végére Mihály Ede tett arról, hogy az első sor támadószekciója közül nehogy épp ő legyen az, aki nem szerez gólt: egy oldalról rávezetett korongot a hosszúba helyezett, ezzel pedig kialakította a jól megérdemelt végeredményt. Engedtessék meg viszont egy kis szubjektivitást még hozzáadni, hiszen nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a mai nap teljesen megérdemelt negatívuma egyik hátvédünk  volt, aki lehet hogy épp rossz napot fogott ki, de hogy ennyire ne sikerüljön egy épkézláb passz vagy lövés sem, az már nekem sok...

U.i.: ma ismét Tranca volt a csíkiak legambiciózusabb személye, győzni akarása látványos volt!

Timo Lahtinen, HSC Csíkszereda: „Szörnyen játszottunk, főleg a második harmadban. A fiúk talán a Ferencváros brassói vereségét követően azt hitték, hogy könnyen meglesz a meccs, de nem így volt. A lényeg a három pont.”

Dobos Tamás, Ferencváros: „Nagyon hamar kaptuk a két gólt. Innentől kezdve kinyíltunk, elkezdtünk rohanni az eredmény után. Két vasat lőttünk a második harmadban és egy olyan gólt kaptunk, amely könnyedén elkerülhető lett volna. A harmadik harmadban nagyon kinyíltunk, így felborult a pálya. Sok ziccert kínáltunk fel a Csíkszeredának, amelyekkel élni is tudtak.”

HSC Csíkszereda - Ferencváros ESMTK 6-1 (Becze, Hurtaj, Novak, Góga, Kmit, Mihály ill. Roczanov)