Gyanítom, még minden csíki hokidrukker a tegnap este történtek befolyása alatt áll, én sem tudok teljes mértékben elvonatkoztatni ettől, de igyekszem jelen írásban a szezonban eddig történtekről elmélkedni teljesen szubjektíven és lehet, hogy helyenként naivan. Előre elnézést kérek azoktól, akik itt válaszokat, magyarázatokat várnak, mert a kérdés több bennem (is), mint a válasz.
Kezdeném a már vesszőparipánkká váló szezonbeosztással: az elején békésen csordogáló játéknapok olyan követhetetlen áradattá duzzadtak november-decemberre, hogy még a sokat megélt szurkolóknak és szakembereknek is nehezére esett követni az eseményeket. Az a fajta naivság vagy ha úgy tetszik, jó szándékból fakadó lúzerség, ami jellemezte csapatunk idei szezonját, az azonban nem mindennapi. Kezdve a farmcsapat szerepeltetése körül kirobbant átigazolási botránnyal, az eltiltások körüli hercehurcákon át a belső megújulásra való totális képtelenségig. Mert valljuk be, csak néhány olyan meccs volt, amikor megfogyva bár, de törve nem mutattuk meg, mi a székely virtus, hogyan tudunk jégkorongozni. Ezektől a kivételektől eltekintve inkább apatikusak, fásultak voltunk, és látszott, hogy a pályán kívül történt eseményektől nem tudjuk függetleníteni magunkat.
Most néhány gondolat a tegnapi meccsről: a Kupát nem Brassó nyerte meg, mi veszítettük el. Ezen szerintem fölösleges is vitatkozni. Ugyanakkor megcáfoltuk a régi közmondást is, mely szerint nem, lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Mi négy napon belül megtettük ezt, a bukásunk tehát törvényszerű. Az ellenfél pedig dörzsölt, roppant dörzsölt. Pályán kívül és belül, zöld asztalnál vagy sem, ravaszul kijátszott minden kártyát és nyert. Ehhez azonban kellett a mi asszisztálásunk is, és itt vetődnek fel a kérdések. Mi volt a helyzet ezzel a meccs előtti gyűléssel, ahol kiderült Moldován további eltiltása? Ki kérte és ki engedélyezte a bizottságnak azt, hogy gyakorlatilag a bemelegítés végén bontsa meg csapatunk talán legjobb formájában játszó sorát? Mi a helyzet Becze eltiltásával, mert a két bajnoki sorozatból történt eltiltása érthető, de miért nem játszhatott a Kupában? Vagy ha a játéktól tiltották el, akkor miért játszott a válogatottban? Miért nem kértünk külföldi bírókat, ha nem bíztunk a belföldiekben? Tudom, ez elsősorban pénz kérdése, de elég sok szájtépéstől megkímélt volna bennünket. Ott van ráadásul a válogatott kérdése, amely kapcsán nem fogalmaztam meg aggályaimat a múlt héten, de most megteszem. Az a három brassói játékos, akik beteget, sérültet jelentve lemondták a válogatottságot, miért játszottak már kedden??? Helyükre pedig behívtak még egyet közülünk, hátha a kazah-lengyel-ukrán offenzíva alatt kipiheni magát. Érdemes ezen is elgondolkodni, mit vállalunk és mit nem.
Most söprögessünk egy kicsit a saját portánkon is: miért kellet elfogadnunk azt a beosztást, ami az elmúlt időszakban ellehetetlenített minket? Miért van az, hogy sorozatban veszítünk el meccseket az utolsó harmadban? A válasz az első kérdés folyománya is részben, de nekünk is megvan a részünk benne. Korábban híresen taktikusan tudtunk őrizni akár egygólos előnyt is, most miért nem tudjuk ugyanezt tenni? Nem hagyhatom szó nélkül Novakék fásultságát sem, mert bár minden tiszteletem az övék az eddigi teljesítményük okán, de egy ilyen meccsen sokkal többet vártam volna tőlük, hogy a végén ne kelljen lehajtott fejjel asszisztálnunk Rawlyk bohóckodásához. Elég sok meredek kérdés, remélem válasz is lesz rájuk, legalább részben. Mert úgy gondolom, megérdemeljük.
Összességében elmondhatom, nem volt könnyű az évad eddigi része, és ki tudja, mi lesz jövőre. Most azonban már csak egy a fontos: békében, csendben megünnepelni a Karácsonyt és az Újévet, aztán újult erővel, megújult lelkesedéssel nekivágni a munkának. Az életben vannak sokkal nagyobb veszteségek, mint egy jégkorongmérkőzés elvesztése, így ugyanazzal a mondattal zárom gondolataimat, amivel csaknem két éve, az emlékezetes MOL Liga-győzelem másnapján búcsúztam: „Nyugi, srácok, ez csak játék!”
Áldott, békés Karácsonyt és (hoki)sikerekben gazdag, eredményes új esztendőt kívánok minden jóakaratú embernek!!! Hajrá, Szereda!!!
