Ma este 18:00 órai kezdettel a csapatunk vezetősége szurkolói találkozóra hívott minden kedves érdeklődőt. A találkozón jelen volt Horváth László klubelnök, Nagy Béla edző valamint Papp Szabolcs csapatkapitány. A klubelnök kiemelte a 6. játékos, vagyis a szurkolók fontosságát. Továbbá elmondta, hogy a célkitűzés ugyanaz, mint tavaly Mariborban: a csoport megnyerése. Az egész csapat úgy gondolja, hogy még a legkomolyabb ellenfélnek tartott kazah csapat is verhető, hisz tavaly az aktuális kazah bajnokot is sikerült legyőzni (sőt a válogatottat is), akik hasonló játékerőt képviseltek, mint a hétvégi ellenfelünk. Megemlítette, hogy bár az Olimpija Ljubljana nem az EBEL-es keretével jön nem szabad lebecsülni őket, főleg úgy hogy nem ismerjük milyen játékerőt képviselnek. A lett csapat is nagyon erősnek ígérkezik, fiatalok és valószínűleg jól korcsolyáznak, technikásak. Ami ellenük szólhat az a koruk, mert talán nincs annyi rutinjuk. Az a fontos, hogy minden ellenfelet tiszteljünk és a legjobbat nyújtsuk, így nem irracionális a csoportgyőzelem.
Ezután Nagy Béla edző elmondta, hogy a csapatból majdnem mindenki egészséges, Molnár Zsolt is edz a többiekkel, viszont ő csak a jövő hétvégi magyarországi meccseken tud jégre lépni. Sajnos Hurtaj karjával gondok vannak, ennek ellenére vállalja a hétvégi játékot. Papp Szabi is hozzátette, hogy fontos lenne a csapat számára a buzdítás, hisz ez mindig új lendületet ad. A játékosok mindent meg fognak tenni a jégen és hisznek a továbbjutásban. A csapatban jó a hangulat. Továbbá szó volt még arról, hogy miért gyenge a klub marketing terén: a legfőbb ok, hogy nincs lehetőség erre külön embert alkalmazni, sőt ez sok más területen is problémát jelent, hisz a törvény szerint hét alkalmazottnak kell elmennie ahhoz, hogy egyet fel lehessen venni. Elhangzott még néhány javaslat a jelenlévőktől, amit Horváth László megfontolandónak tart, például a vasárnapi mérkőzések korábbi megrendezése.
Szintén este ismét összecsapott a HSC Csíkszereda Farm a Gyergyószentmiklósi Progym, a fiúk ma is 11 gólos győzelmet aratott, ezúttal 13-2-re nyert (Elekes 2, Bálint 2, Egyed 2, Okos 2, Hildebrand, Bíró Tamás, Molnár Zoltán, Bors és Tranca)