Ma este játszotta első mérkőzését a HSC Csíkszereda a Vákár Lajos Műjégpályán. Az örök rivális bukaresti csapatot fogadtuk a Csíki Sör Kupa keretében.
A mérkőzés nagyon jól kezdődött számunkra, hisz rögtön a második percben Molnár Zsolt megszerzi a vezetést. Az első sorunk ( Sikorcin-Novak-Hurtaj ) nagyon jól muzsikált, rendre elszédítették a katonacsapatot. Rengeteg helyzet adódott, de már nem született több gól az első játékrészben. A második harmad egy Sikorcin góllal indul, majd sorra Mihály, Virág és ismét Sikorcin veszi be Catrinoi hálóját. Az utolsó felvonásban még két gólt láthattunk: Sikorcin meglőtte harmadik gólját is, míg a gólgyártást Sprencz fejezte be.
Ez volt egyúttal Hozó Levente utolsó meccse is pályafutása során. A mérkőzés után sokan köszöntötték és köszönték meg munkáját ünnepélyes keretek között.
Folytatás holnap este ugyancsak fél nyolctól a Brassói Fenestella ellen!